„Milyen volt szőkesége, nem tudom már”

Zalaegerszegi 7 Nap 2013.

Így kezdődik Juhász Gyula verse, melyben visszaemlékezik a szerelemre, felidézi eltűnt szépségek impresszióját. Hasonlóképpen emlékezünk vissza mi is szeretett környezetünkre, városunkra, kedves utcánkra, épületekre, melyek gyakran az elmúlás és a „szent ügy érdekében” történő elmúlást követő újraélesztés áldozatául estek. Persze nem úgy kell elképzelni ezt az áldozatot, hogy az újraélesztés után, melyet hívhatunk egy épület esetében korszerűsítésnek, felújításnak, vagy éppen ma divatos hőszigetelési láznak, értéktelenedik, használhatatlan lesz a ház, hanem valami egészen mást, valami „EMBER-it” veszítünk. Miért fogalmazok ilyen konkrétan? Lássuk csak: a régiek tudták, hogy épületeink nem csupán nagyméretű élettelen tárgyak, hanem személyiséggel bíró entitások és mint ilyenek, rendelkeznek fizikai és szellemi tartalommal. A fizikait vizsgálva könnyen megérthetjük, mire gondolok. Erre az emberi, épület-lény tulajdonságra utalnak a lábazat, könyök, váll, gerinc, homlokzat, szemöldök, héjazat (hajazat) szavaink, melyek alulról felfelé haladva azonosak az ember testrészeivel. A lábunkkal kapaszkodunk a földhöz, de (fej)tetőnkkel az ég felé mutatunk. Így tesz az épület is. Hogy ne maradjon a keringési rendszer sem le: régen az épületek szívében volt a kemence, kandalló vagy tűzhely, ki hogy szeretné nevezni, mely életben tartotta az épületet és a benne élőket. A tűz körül lévő helyiség volt az a hely, ahol a lakók élték mindennapjaikat. A tűz az, mely megteremtette a helyet és a meleget a lakók szívében, hogy egymáshoz és az ég felé fordulhassanak, mint ahogy azt a tűz is teszi: felmelegíti a környezetét, a falakat, hogy azok jól viseljék a környezeti hatásokat, megőrizzék tartósságukat, a kötőanyagok és az építőelemek egymáshoz való kapcsolatát és füst formájában megmutatja magát az ég felé.

A régiek igyekeztek a házat személyiséggel felruházni. Főként a férfiak dolga volt az épület megteremtése, de mikor a ház elkészült, az asszonyok láttak neki a ház homlokzatát kivakolni. Ezzel a tudással mindig is a nők bírtak. Vakolathímekkel látták el a szemek környékét, a homlokot, az oromzatot, kifestették a szemeket (ablakok), a szájat (bejárati ajtó), a fa elemeket, a szarufák végeit, a kerítést és a kapuzatot. Tudták, hogy milyen fontos a külső megjelenés: nem csak a „rendes ház” üzenete fontos, hanem az épület egységet képez a benne élőkkel, melynek díszesnek, gazdagnak és kifejezőnek kell lennie. 

Sajnos gyakran elfelejtjük ezt a tudást, melyet a régiek még birtokoltak. A korszerűsítések, felújítások gyakran építész bevonása nélkül készülnek. Ennek eklatáns példája a ma divatos hőszigetelési láz, mely esetben a korszerűsítésbe még a jogszabályok sem írják elő építész bevonását, ezt ki-ki saját belátása szerint vagy megteszi, vagy nem. Az építtetők sok esetben nem rendelkeznek azzal a vizuális világgal, amivel az épület megjelenését előre lehetne lendíteni. A vastag polisztirol hab burok, alias „bebugyolálás”-on túl nem történik az épületen előremutató fejlődés. Gyakran esnek a szigetelési láz áldozatául gyönyörű vakolatdíszek, burkolatok, nem beszélve arról, hogy a gazdaságosság jegyében a homlokzatot teljes felületen ugyanolyan semleges színre festik. Megjelennek környezetünkben a homogén arctalan foltok, amelyek addig mondhatók szépnek, amíg tiszták, amíg az idő vasfoga el nem kezdi rágni felületüket. Ezzel szemben egy „élő” ház arc(ulat)a olyan, mint egy öregember arca: a ráncokkal, barázdákkal egyre gazdagabb, egyre több történetnek birtokosa.

Nem csak az határozza meg életminőségünket, hogy mennyi a fűtésszámla, melyik vakolat akciós a boltban, milyen hőszigetelést ajánl a kivitelező, hanem az is, hogy milyen környezetben élünk. Az épület megjelenése hatással van ránk, hiszen nyolcadik bőrrétegként működik: benne élünk, általa üzenünk a körülöttünk élőknek, hatással van a tágabb környezetünkre is. Ez a tény minden épület esetében igaz. Az energetikai korszerűsítéskor befektetett energiához képest eltörpül az a minimális gondolati többlet és költség, amivel egy meglévő épületet újra lehetne értelmezni, fel lehetne frissíteni. Egy aránytalan, kifejezéstelen homlokzatot színdinamikai terv segítségével fel lehet éleszteni, egy jó arányú épületet tovább gazdagítani. Ha erre figyelünk és tudatosan tesszük meg a lépéseket, akkor megállíthatjuk értékeink elhullatását és környezetünk, utcáink képének elsivárosodását. Az energetikai korszerűsítést, épület felújítást, megjelenését érintő változtatásokat alaposan megtervezve, átgondolva kell végezni, hiszen mi építjük a környezetünket, melyben mi élünk.